• Radio Sombor, 97,5MHz
  • Radio Sombor, 97,5MHz

Keresés

Bejelentkezés






Kilátástalan helyzetben a Zombori Rádió | Nyomtatás |  E-mail
2009. May 07., May 07.
A 2007 végi sikertelen magánosítási kísérlet után igen súlyos helyzetbe kerültek a Zombori Rádióban dolgozók, akik csak a 12,5 ezer dináros minimálbért kapták 2008 augusztusától decemberig.
Helyzetük azóta csak romlott. Siniša Stričević, a Zombori Rádió független szakszervezetének képviselője elmondta, immár ötödik hónapja egyetlen dinárt sem kaptak, csak utazási költségtérítés címén vehetnek fel időnként 2 ezer dinárt.
A Zombori Rádió megbízott igazgatója mindössze három hónapig töltötte be tisztségét majd lemondott, de ugyanezt tette az igazgatói bizottság, majd az újonnan kinevezett igazgatóbizottsági elnök is. Tavaly november óta nyolc alkalmazott távozott, jelenleg 15-en vannak állandó munkaviszonyban. De ez még nem a végső szám: mindössze öten maradhatnak a nyugat-bácskai körzet egyetlen olyan rádióállomásában, amely regionális hullámhosszal rendelkezik! Tíz embernek távoznia kell végkielégítéssel. A szakszervezeti képviselő még elmondta, kérni fogják a nyugat-bácskai körzet és a zombori polgármester segítségét a helyzet megoldása érdekében.
A Zombori Rádióban ennek ellenére továbbra is hallgatható a szerb és a magyar nyelvű műsor. Huszonnégy órán át sugározzák műsorukat, és a hallgatók mindeddig nem tapasztalhatták a súlyos válságot, amit a Rádió hónapok óta átél.
Zombor Város polgármestere, Dušan Jović a Zombori Rádió mai műsorában elmondta, hogy a Zombori Rádió esetében a legnagyobb probléma, hogy egyáltalán megengedték a privatizálását. Elmondása szerint a városi hatóság keresi a módot, hogy ezt a médiumot valami módon, a közszolgálatiság alapján újra a város illetékessége alá vonja. A törvényes megoldás érdekében tartományi és köztársasági szinten is tárgyalnak. Módot keresnek a szociális program megvalósítására is, azok támogatásának érdekében, akik el szeretnék hagyni a munkaközösséget. Ígéretet tett, hogy a városi tanács holnapi értekezletén napirendre tűzi az egyszeri anyagi segély kifizetésének kérdését, hogy az öt hónapja fizetés nélkül dolgozó alkalmazottak áthidalhassák egzisztenciális gondjaikat, majd ezt követően mielőbb az átfogó megoldás modelljét kívánják kidolgozni.
Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch::(:shock:
:X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s:!::?::idea::arrow:
 
Please input the anti-spam code that you can read in the image.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >

Látogatók